Nem terveztem, hogy naplószerű bejegyzéssel állok elő, s a továbbiakban is szeretném elkerülni az efféle mondatokat: "kedves olvasóim, bocsánat, hogy csak most jelentkezem stb," de most muszáj vagyok exhuzálni magam. Tíz napra eltűntem az éterből, amiért így utólag szeretnék elnézést kérni mindenkitől, aki szívesen olvassa és várja történeteinket.
Sajnos nem nyaralni voltunk...
Szerencsére nem is kórházban....
Pusztán csak elhavazódtam kicsit a mindennapos teendőkkel, amelyeket igyekszem ugyanolyan minőségben, ámde mégis sokkal lassabban elvégezni, mint azelőtt. Valamint sokak unszolására rávettem magam olyan tipikus kismamás tevékenységre, mint a sorozatnézés. Egyelőre - a lányok zenei és kreatív nevelése érdekében, no meg a magam könnyed szórakoztatására - a Glee epizódjait követem nyomon a kötelező délutáni pihenőidőmben. No meg persze nagyokat alszom...Erre pedig egyre inkább szükségünk van, mert ahogy korábban is írtam, a terhem egyre nagyobb, a vizesedés és a zsibbadás pedig mindennapos. Ezekre muszáj pihennem napközben is.
Viszont ez semmi ahhoz képest, hogy mások micsoda gondokkal küzdenek a terhességük ideje alatt. Ráadásul a tesómtól kaptam egy szuper hastartót, ami sokat segít a derékfájás ellen, el sem lehet mondani, mennyire megkönnyíti a sétákat és úgy általában a pocakom cipelését.
De hogy mondjak valami igazán lényegeset is: ma láttuk a lányokat! 26 hetes rutinon voltunk, s a két kötelező vérvétel között ultrahangra is vártak minket. Ismét nagy élmény volt a kamerán keresztül látni Csengét és Kincsőt: már szűkös a hely számukra, ami nem is csoda, hiszen már 740 és 840 gramm súlyúak, ami tökéletes a korukhoz viszonyítva. A család szerint - akik látták a róluk készült 4D-s képeket - egyikük édesapjukra, másikuk rám hasonlít. A szonográfus szerint mégiscsak két méhlepény van. Most akkor inkább kétpetéjűek?-merült fel bennünk a kérdés. A születésükkor biztos választ kapunk rá.
Én speciál azt is lenyűgöző csodának tartanám, ha egyszerre születne egy apjuk-féle barna és egy anyjuk-féle szőke kislányunk. Igazán vagányak lennének.
Egyébként most nem voltak túl mozgékonyak, mindketten csak a szájacskájukkal játszottak: a nyelőreflexet bőszen gyakorolták, illetve Kincsőnek a pofijánál volt a talpa, ami különösen vicces látványt nyújtott. Megférnek még kettecskén a szűk helyen, de messze a vége. Jó lenne legalább 36 hetes korukig elhúzni a szülést. Az előttünk álló egy hónapban a súlyuk a duplájára nő, nem is tudom elképzelni, hova terebélyesedek majd. Mosolygok ezen, hiszen más is kihordott már két jól megtermett babát, akkor pont nekem miért ne sikerülne, nyilván van hely bennem bőven!
A kettes rutin az, amelyen meg kell inni azt a bizonyos, sokak által szörnyűnek nevezett cukros vizet. Én erre is csak azt tudom mondani, hogy semmivel sem rosszabb gyorsan lehúzni két deci édes vizet, mint hányingerrel küzdeni hónapokon keresztül, vagy gyomorégésre ébredni az éjszaka közepén, vagy esetleg lábgörcsre, hátfájásra. Semmiség az egész.
S esetemben az eredmény is nagyon jó lett: 4,8 a sima, 6 a terheléses cukrom és a teljes vérképem is szuper. A rettegett vashiány sem lépett be a képbe, úgy néz ki, a vitaminjaim és az általam jónak gondolt étrendem ismét engem igazolnak. Meggyőződésem, hogy az ember szervezete érzi, mire van szüksége, nem kell bedőlni a reklámoknak és a mende-mondáknak. S ami a legfontosabb: hinni kell magunkban és nem szabad sem túl sokat aggódni, sem figyelmen kívül hagyni a felmerülő problémákat. Meg kell találni a kismama és a magzatok számára ideális arany középutat, s ezt egy magát jól ismerő nő, meg tudja oldani.
Teljes izgalomban vagyok már a megszületésüket illetően: alig várom, hogy itt legyenek köztünk. Hihetetlen a történetünk. Ha minden ilyen meseszerű marad, akkor nem is szeretnék soha felébredni ebből a gyönyörűszép álomból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése