2011 utolsó perceit töltjük, s miközben kislányaim angyalian alszanak mellettem az ágyban, végiggondoltam, mi is történt velünk a hamarosan elmúló évben.
Esküvő majd várandósság, ráadásul ikerbabákkal, sok izgalommal és várakozással. Közel hat hét kórházi tartózkodás, sok-sok injekció és infúzió, nehéz nappalok és éjszakák, s végül egy komoly operáció.
2011. november 3. életünk legszebb napja: megszületett Csenge és Kincső, szülők lettünk.
Gyönyörű gyerekek, s ezt tényleg nem azért mondom, mert a mieink. Nem mertem ilyen szép babákról még álmodni sem. Talán ezért köszönöm meg még most is, két hónappal születésük után a Jóistennek ezt a fantasztikus ajándékot nap mint nap. Most is, amikor dolgomat elvégezve siettem melléjük - ha nem vagyok velük, mert ők alszanak, engem pedig elszólít a házimunka, borzasztóan hiányoznak, szinte fáj, annyira - s betoppantam a szobába, csak álltam és néztem kis testüket, amint mindketten fejük fölé emelve kezeiket, alszanak. Többen mondták már, hogy olyanok, mint az angyalok a templomi freskókon...
Szuszogásuk az a hang, amely nélkül már nem tudok aludni.
Nagyon jó babák. Ketten kitesznek néha egy rosszat, de ez csak olyankor fordul elő, amikor a napi ritmusuk valami miatt elcsúszik és nem együtt esznek. Ilyenkor non-stop pörgés van, egyik kel, másik fekszik, édesanyjuk pedig frászt kap és a végkimerüléssel küzd. De szerencsére ilyen ritkán fordul elő, a fürdetéssel általában sikerül egybe hangolni őket a napközbeni virgonckodás után.
Igazából csak okkal sírnak, s nem tapasztalom azt sem, hogy nagyon el lennének kényeztetve. Szépen fejlődnek, Kincső már 5 kiló, Csenge pedig 4,2. Imádnak enni, a közös cicizés a kedvencük, ilyenkor hangosan kommunikálnak egymással: édesen nyüszögnek, már-már énekléshez hasonlóan harsonáznak.
Az egész család megőrül értük, anyukám és apukám minden idejüket velünk töltik. Nagyon sokat segítenek nekünk, ahogy a lányok is sokat segítenek nekik azzal, hogy bearanyozzák napjaikat. A férjem szuper apuka, szerelmes a lányaiba. Én már csak harmadik vagyok nála a sorban, Csenge és Kincső letaszított a trónról. :-) Tudtam én ezt abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy két kislányt hordok a szívem alatt.
Apa fürdet minden este, már egyedül is helytáll, én előkészítek és a pancsi után öltöztetek.
Az éjszakákat igyeszem egyedül megoldani, hisz apának másnap dolgoznia kell, de ha nagy a ramazuli, jön és készségesen segít. Azt valljuk, hogy ahhoz, hogy a lányok bízzanak bennünk, nem szabad sírni hagynunk őket. Olvastam egy szimpatikus gyermeknevelési cikket, amely pontosan azt támasztotta alá: az a baba, akit nem hagynak sírni, később kevesebbet sír. Remélem, nem látom rosszul, de szerintem nálunk ez működik.
A gyermekvállalás megerősítette kapcsolatunkat, férjemmel jobban szeretjük egymást, mint valaha, sőt, nálunk nagyon nagy lángon égő szerelemről lehet beszélni. Örülök, hogy a lányok ilyen családban nőnek fel. Épp ma mondta nővérem, hogy annyira jó, hogy "boldog gyerekek lesznek". Mert ez a törődésen, a nekik adott szereteten múlik, ebben biztos vagyok. S én igyekszem is megadni nekik mindazt, amire szükségük van: énekelünk, táncolunk, beszélgetünk, nevetünk. Amióta megszülettek, nem volt szomorú napunk, nincs semmi, ami elvehetni a jókedvünket. Velük valóban minden más, de minden sokkal jobb, mint korábban.
Optimista vagyok, mint mindig.
Hiszem, hogy ez visz előre, s hogy ezzel a hozzáállással lehet sikereket elérni. Új életem értelme és célja, hogy szűkebb és bővebb családom boldogabb legyen, mint valaha. Úgy érzem, óriási protekcióm van az Égben, mert ezt a sok csodát másképp nem tudom felfogni és feldolgozni, csak úgy, ha az Úr ajándékának tudom be. Édesanyának lenni egyszerre a legnehezebb és a legszebb feladat, amit kaphattam Tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése