Home sweet home

Home sweet home!
Újra itthon vagyunk, sőt, igazából már pénteken érkeztünk...De néhány napba beletelt, hogy kipihenjem a kórházi álmatlan éjszakákat.
Ma igazán jól vagyok, sokat aludtam a hétvégén. Jól telnek az éjszakáim: csökkent a gyomorégés és a csontjaim sem fájnak olyan elviselhetetlenül.
Napközben pedig szigorúan pihenőre kényszerítem magam: semmi talpalás, mert minden felelőtlen terheléssel közelebb kerülhetünk a még nem áhított szüléshez.
A lányok szerintem nagyon jól érzik megukat odabent, a hasam óriási méretű, bízom benne, hogy kényelmesen elférnek még. Szerdán lesz a következő ultrahangunk, ott majd kiderül, hogy mennyit nőttek az elmúlt két hétben. Talán már az 1700-1800 grammot is túllépik fejenkén?

Érdekes az élet. Korábban én nem voltam úgy oda a gyerekekért. Csíptem a jófej lurkókat, de nem az a nő voltam, aki ha meglátott egy babát, máris visongva vetette rá magát és ki nem adta a kezéből. Inkább úgy mondanám, hogy távolról szerettem és csodáltam őket...Bezzeg a nővérem! Ő már az általános iskolában is csecsemőgondozás szakkörre járt, versenyeket nyert a témában. Mindenki azt hitte, hogy ő majd hamarabb családot alapít, mint én, és esetleg én török a világra karrierista terveimmel. S lám, épp fordtva alakult. Ő New Yorkban építi az életét, én itthon maradtam, s hamarosan édesanya leszek. Sőt, egyből két tündérkét kapok a sorstól.

Írtam már arról, hogy semmit sem csinálnék másképp. Ezt most is így gondolom. Szerepe van ebben a páromnak, aki mellett teljes boldogságra leltem. S szerepe van ebben a szűken vett családnak is, akik mind boldogabbak lettek attól, hogy várjuk az ikreket. Ez engem még boldogabbá tesz.

Otthon, édes otthon! Megköszönök minden percet a Jóistennek, amit itthon tölthetek várandósságom végén. Sok kismama ugyanis hosszú hetekig várakozik a kórházban teljes orvosi felügyelet alatt arra, hogy életet adjon gyermekének. Ehhez képest az, hogy hamarosan betöltjük a 32. hetet, egész biztató, s mindösze egy hetet kellett kórházban töltenünk, azt is csak megfigyelés céljából. Azt viszont megtapasztaltam, hogy nagyon hosszúak ott a nappalok és az éjszakák. Remélem, most még itthon maradhatunk néhány hétig...meglátjuk, hogy alakul. Bárhogy lesz, elfogadom, hisz értük történik. Mert ez a legeslegfontosabb: az ő biztonságuk.