Most nehéz jókedvűnek lennem. Nem tudom pontosan meghatározni, mitől borús a hangulatom, azt hiszem, sokminden összejött, amelyek összeadódva most felülkerekednek az ikrektől kapott örömökön.
Először is itt az alapérzés, amivel minden nap meg kell küzdenem: tesóm hiánya. Sokszor ha csak rágondolok is pityergés jön rám...S ahogy telik az idő, egyre rosszabb, egyre jobban szeretném őt megölelni végre, megbeszélni vele személyesen az élményeimet, szeretném megosztani vele mindazt, ami bennem van.
Aztán a másik indikátor maga az élet. Ez a sajnos kegyetlen világ, amelyben az őszinte, tiszta szívű embernek érvényesülni egyre nehezebb. A munkámban minden rendben, hamarosan leteszem a lantot, hiszen tegnap már betöltöttem a 20. hetet. Veszélyeztetett terhesként ennyi épp elég volt a mindennapos hajtásból. Úgy érzem, ez a váltás, az itthonlét is riaszt egy kicsit. Hogyan lesz azután? Meg fogok felelni a gyermekeimnek? A munkámban sikeres voltam. Sikeres édesanya is leszek? - ezek a kérdések összekuszálják érzéseimet.
Ráadásul telehold van és éjaszaka is nagy meleg. Ilyenkor pihenni sem tud az ember, a várandós nő főleg nem, csak kattog-kattog-kattog az agya...
Például azon, hogy alig várom már a házfelújítás végét. Éjjel szoktam gondolkodni, mi, hogyan következik. Már látom a befejezést és már a bababútorokat is megvettük, készül a gyerekszoba. Természetesen boldog vagyok ettől, örülök, hogy gyönyörű otthonba születnek a csöppségek. De azért teher is egy ekkora munka, főleg így, óriási pocakkal.
S az utolsó, ami hozzájárul nehéz időszakomhoz - butaság, de sajnos ez is közrejátszik - a nagy léptékű gyarapodásom. Nem lenne ezzel semmi gond, hiszen párom szépnek lát, és én is magamat. Nehézkes már a mozgás, nem vagyok olyan kis sajtkukac, mint egyébként. De mindez nem is lenne baj. Viszont amikor bizonyos emberek első kérdése ez: mennyit híztál már? Na erre legutóbb csak annyit mondtam: annyit, amennyi látszik! Hát nem? Mi köze hozzá? Ez az időszak erről szól és ha bálna leszek sem bánom, ikreket várok... De ha csak egy bébit várnék is mindent megadnék neki, amire szüksége van. Hihetetlen, hogy emberek mennyire nincsenek tisztában a terhességgel, azzal, hogy mi játszódik le egy anyában: az örökös aggodalom, hogy jól van-e, jól vannak-e a bébik, s emellett minden csak másod, harmadlagos dolog.
Egyszeri és megismételhetetlen kilenc hónap ez, ambivalens érzésekkel teli. Most nehéz...Azonban összességében mégis úgy gondolom, akár életem végéig is eltarthatna, annyira szép!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése