2011. október 19., szerda

Szeretlek, szerda!

Szerda, szerda, szerda...úgy szeretlek!
Ez a nap a legszebb a héten nekem, mert ilyenkor vannak a fordulóink: ma már 34 hetesek a lányok. A jövőhét szerda pedig még kedvesebb lesz, mert akkor elérjük az áhított 35. hetet. Akkorra az orvosok szerint már a tüdejük is elég érett lesz, a súlyukkal pedig már most sincs gond.
A két nappal ezelőtti ultrahangos becslés szerint ugyanis Csenge 2100, Kincső pedig 2380 grammot nyom. Ez még az egyes babáknál is nagyon jónak számít ebben a korban.

A kórházi lét sokkal jobb, mint gondoltam. Lévén, nekem még egy tömött fogam sincs, távol áll tőlem a gyógyszerszedés és beteg sem vagyok, csak hébe-hóba, attól féltem, az orvosok és ápolók réme leszek itt tartózkodásom idején. De nagyon korrekt, gondos személyzet dolgozik a szülészeten, sokakat megkedveltem már, élvezik a bizalmamat, én pedig az ő jótékony szándékukat. 

A szobánk ablalka a Pécskő hegyre néz, minden reggel a napfelkeltével ébredek. A napom általában ilyen-olyan vizsgálatokkal telik. A leggyakoribb az NST, amelyen a babák mozgását és a méhem reakcióit vizsgálják. Egyszer produkáltunk hatpercenkénti összehúzódásokat, meg is kaptam a magam kis infúzióadagját, hogy ellazuljon az izomzat. Azóta még több folyadékot iszom, így nincs már gond. Ugyanakkor úgy döntöttek az orvosok, hogy legyünk túl a tüdőérlelő injekciókon is. Ez nekem, kórházkerülő embernek bizony nehéz kihívás volt: öt óránként egy csípős szuri a tomporomba, mindez ötször egymás után. Éjfélkor és hajnal ötkor kaptam az utolsó kettőt, mondhatom, semmit nem aludtam aznap éjjel. Készültem a megpróbáltatásokra....edzettem magam: nem fog fájni, nem fog fájni. De fájt.
Viszont nagyon örültem, hogy ezen is túllettünk, mert ez az injekciókúra hozzájárul a babák tüdejének gyorsabb éréséhez, így ha akár már most megindulnának sem lenne gond. Az orvostudomány szerint. És szerintem is minden rendben van, ezt szugerálom idestova nyolc hónapja.

Szugeráltam azt is, hogy amennyiben lehet, a gyomrom legyen az a szervem, amit a legkevésbé paszíroznak össze a lányok. Kértem őket, hogy amíg van egy kis helyük, inkább máshová húzódjanak. Éreztem én, hogy a gyomorégésem egyáltalán nem olyan vészes, mint gondoltam, hogy lesz ekkorra, de a hétfői ultrahang meg is mutatta a lányok fekvését. Haránt-ferde pózban vannak mindketten, fejük a jobb oldalamon, így a gyomrom szinte szabadon van. Na nem mindig, de javarészt elkerülik. Imádom őket már most, nem is tudom elmondani, milyen fantasztikus gyerekeim vannak!

Megbeszéltük azt is, hogy annak ellenére, hogy a 35. héttől már biztonsággal megszülethetnek, mi azért várunk a 36-ig. Mert nem kockáztatjkuk azt, hogy esetleg mégsem lesz meg a súlyuk és elviszik őket a koraszülött osztályra mellőlem. Nekünk együtt kell most már maradnunk, összeszoknunk az első napokban, megtanulnunk együtt élni. Azok a babák ugyanis, akik oda kerülnek, nehezebben illeszkednek be a világba és az anyukájuknak is nehezebb a hozzájuk való alkalmazkodás, a közös élet kitapasztalása. Láttam ezt itt a kórházban, sok kismama kerül ilyen szituációba, s nekik bizony hetekig is eltarthat az az összeszokás, ami ideális esetben egy-két nap alatt megtörténik.

A párom és a családjaink is nagyon várják már az ikrek érkezését. Nővérkém mindennapjainak része a lányoknak való shoppingolás, így a new yorki divat már újszülött korukban berobban az életükbe. Kedvesem tűkön ülve várja a nagy napot. Amióta megtudtuk, hogy a császármetszés után ő kapja mellkasára a lányokat, még teljesebb lázban ég. Minden nap borotválkozik - ami az ő esetében óriási dolog - , nehogy megszúrja a kis hercegnőit, amikor puszilgatja majd őket. Apukám egyenesen azt mondta, hogy ő nem is tudja, hogy fogja túlélni azt a percet, amikor meglátja Csengét és Kincsőt. Anyukám pedig eltökélten készül az imádatukra és az én megsegítésemre.
S hogy én miként élem meg az utolsó napokat?
Vidám, de meghitt hangulatban. Alig várom, hogy már ne a pocaknövesztés, hanem a kézzel fogható gondoskodás legyen a feladatom. Ha felidézem magamban az ultrahang felvételeken látott angyali arcokat, máris könnybelábad a szemem, és arra gondolok: ha meglátom  és kézbe foghatom végre őket, létrejön új családunk, napokig, hetekig csak sírni fogok a boldogságtól.
Szeretlek szerda! Szeretlek élet, szeretlek kiscsaládom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése